A magyar táncházmozgalom sikeresen mentette át a népzenét a városi fiatalok életébe, az UNESCO mint “legjobb megőrzési gyakorlat “jegyzi. Csoóri Sándor Sündi visz körbe a budapesti táncházas körökben, ahol 1972 óta bevett szórakozási mód a táncház. Bepillantást nyerünk egy legényes versenybe, tánctanításba a Fonóban, késő éjjel a Hunnia Bisztróban találjuk magunkat. Több, mint 50 év elteltével a mozgalom él és virul, újabb és újabb generációk mulatnak több száz éves dallamokra és élik meg a közösség örömét.
A hegedű, brácsa és bőgő nélkülezhetetlen elemei a vonósbandáknak, amik egy több száz fős lagzit is megtáncoltatnak és a térség zenei örökségét őrzik. Magyarországon és Szlovákiában forgat a csapat, hogy nyomon kövesse a vonószene átadását fiatal, sőt egészen fiatal zenészeknek. A prímás Halmos Attila “Csiga” egy magyarországi táborban, Milos Boban az alacsony Tátrában fekvő Terchova faluban mutatja meg az átadás személyes módjait, ami legtöbbször úgy történik, mint régen. Tanítvány és mester együtt játszanak, míg a dallamok el nem nyerik élő szépségüket.
A módszer, amiről mindenki hallott, de kevesen tudják, mi is a lényege. Tóth Árpi karizmatikus karnagy vezetésével kapunk közeli képet az UNESCO által is jegyzett átadási gyakorlatról, amit külföldön is előszeretettel alkalmaznak. A ‘Kórusok Éjszakája’, amit többekkel Árpi indított útjára, az egyik élő példája az éneklés közösségi kultúrájának, amit Kodály pedagógiai munkája megalapozott. A nagyváradi egyetem oktatói az énektanár képzés folyamatáról, külföldi karnagyok a saját tapasztalataikról mesélnek az epizódban, melyek mélyén ott húzódik a Kodály által kidolgozott eszköztár.
Az ördög hangszere, vagy épp ezzel űzik ki az ördögöt? Dudás farsangolás, egy dudakészítő mester és egy lelkes etnomuzikológus hozza közelebb az UNESCO által is jegyzett dudakultúra hagyományát. A csapat a Madaras (Vtáčnik) hegység két oldalán egy-egy faluban forgat, ahol a hangszer hagyománya és jelene kirajzolódik. Szó esik a szlovák és magyar dudakultúra sajátosságairól, 2 dudakészítő mesterhez is ellátogatunk, és kiderül, jó dudások lennénk-e. Bernard Garaj a dudás farsang hagyomány újraélesztője a hagyomány továbbélésének közösségi alapjairól mesél.
Az égerfából készített, két métert is elérő basszusfurulya és zenei hagyománya Szlovákia egyik jegyzett szellemi öröksége. Pásztorok mindennapjait kísérte, használták jelzések adására és ünnepi muzsikálásra, és nem is olyan könnyű megszólaltatni, ahogy azt Balázs és Anna is megtapasztalja. Három fujara-készítő mesterrel is beszélnek, hallhatják eredeti közegében megszólalni a hangszert és Besztercebánya környékén kutatják az egykori pásztorkultúra nyomait.
Nagyecseden, a cigánysoron valami lehet a vízben, hiszen számos együttes, énekes és táncos ért el országos, sőt nemzetközi sikereket. Lakatos Mónika, akinek hangját már a nemzetközi világzenei színtér is ismeri, beavat férjével és zenésztársával az oláh cigányok közösségébe. A hallgatók, a cigányság lírai, személyes üzeneteket hordozó és kevéssé ismert hagyománya köré összpontosul ez az epizód, ami betekintést ad egy párhuzamos, de annál értékesebb kultúrába. Mónit és férjét Rostás Mazsi Mihályt egy családi buliba is elkíséri a forgatócsoport, ahol élőben hat a hallgatók varázsa és Móni csodálatos hangja.
Annának és Balázsnak egy táncoló pappal kell tartania a lépést a sorozat koloról szóló részében. Majdnem sikerül. Aleksandar Đurđev a saját falujában, Dobri Potokban alapított kolo versenyt, melynek már a határon túl is híre ment, hogy az emblematikus hagyományt, és annak helyi verzióját népszerűsítse. Mert szinte ahány falu, annyi kolo, árulja el a zenész etnomuzikológus Tijana Stankovic. Az egész Balkánon népszerű körtáncot Szerbia hagyományaként jegyzi az UNESCO, de szinte bárhol a világon alkalmas az öröm- és közösségérzet felszabadítására.
A klapáról, a dalmáciai polifonikus énekhagyományról szóló epizódban a néző pillanatokra átérezheti, milyen amikor egyszerre 5 őszülő dalmát dalia ad neki szerenádot. Ez történik ugyanis Annával, amikor a csapat Korčula szigetén a legendás Klapa Ošjak vendégszeretetét élvezi. A klapa hagyománya ma is él és virul, és természetesen szigetről szigetre, kikötőről kikötőre más, ahogy a film megmutatja. Dragi Šestić elkalauzol a montenegrói klapa fesztiválra, ahol női és vegyes kórusok is fellépnek, de újra bebizonyosodik, hogy a legszebb harmóniák a színpadon kívüli, spontán énekléskor születnek.
